Kkiwi’s Lullaby


lusta nyúl.
Április 12, 2009, 21:39
Kategória: gondolatok?, hülye vagyok, rossz, semmiségek | Címkék: , , , , ,

lusta vagyok. mindig halogatok mindent. takarítást, blogolást, tanulást, mindent. nem ismerek magamra. de komolyan. semmit se csinálok egész nap. ülök s várok, hogy valami történjen. igaz, korántsem panaszkodhatnék arra, hogy unalmas az életem. nem. biztos sokan így meg úgy siránkoznak, hogy rutinos az életük, ugyanazt csinálják nap mint nap, és megunták. én sem csinálok semmi újat. mindennap ugyanazt. mégsem mondhatnám, hogy unalmas. ezt lehet értelmezni rossz és jó irányba. nekem mindegy. én is mindkettőbe értelmezem.
halogatom a blogolást, mert mindig az van, hogy úúú, most annyit kell írjak, majd holnap leírok mindent. dehát mi értelme az egésznek? hogyha halogatom, csak azt tudom leírni, amit csináltam (ájjj de utálom ezt a szóóót), az érzéseimet mindig elfelejtem.
vagy nem. nos, pár nappal ezelőtt nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen diszkréten ki tudom szedni az emberből azt, amit akarok, anélkül, hogy bármilyen gyanút fogna. aztán meg adom a kis rendeset. aztán már jóban is lettünk. haha. érdekes.
a nagy jóbanlettünk az este addig folyamodott, hogy kezdtünk a családjainkról beszélni. régebb az ő szülei s az enyémek nagyon jóban voltak, az este azt is megtudtam, miért. aztán elköltöztek mellőlünk, összevesztek, de mostmár megint jóban vannak szerencse. na szóval utálom ezt a témát, de azért beszéltünk. hát igen. újabb kiakadás. egy ideig meghaltam. rájöttem, hogy annyira egyforma a sorsunk, olyan közel lehetnénk egymáshoz. (persze nem fiúról, hanem lányról van szó xD névszerint Karola) valahogy kicsúsztak a számon, vagyis inkább a kezemen xD olyan dolgok, amiket eddig a legjobb barátnőmnek sem mondtam el. pár perc vagy óra beszélgetés (neten) eredményeként úgy éreztem, ő jobban megértené, mint más. neki duplán rosszabb, azaz hogy neki elmondták a szülei a sötét múltat, nekem meg nem. vagyis neki se mondták direktbe, csak van, amikor megemlítik. nekem…semmi.
az este csak túrtam a hajamba percenként, vártam, hogy még milyen újdonságokat tud mondani az ÉN tesómról. már szinte sírtam, meghaltam itt a gép előtt, aztán szerencse nagy nehezen más témára váltottunk. azt mondta, mindent elmond amit tud, amikor találkozunk. hmm, fel kell majd készüljek egy csomag pzs-vel.
utálom, hogy ilyen izé. tabuba kell írjak, vagy nem tom hogy mondjam. semmit sem írok le nyíltan. egyszerűen.. félek. hogy alkalmatlan olvassa a blogom, hogy… nemtudom.
nagymamámat kiszedték kórházból már egy hete, ma voltunk náluk. szerencsére jobban van, viszont nagyapám vagy három napja már olyan mint az ágyu. van náluk egy óriási versenyzongora, a nagynénémé volt kicsikorában, több mint száz éves. azon játszodtam egész nap. kottám nem volt, de kaptam ott egyet, és megtanultam a Kalinka-t. olyan szép darab. :D és annyira más rendes zongorán, és nem szintetizátoron játszani. persze, eddig is játszodtam már ezen, de nem ennyi érzéssel, nem úgy, hogy szerettem. eddig is játszodtam a zongoratanárnőm zongoráján, de nem úgy, hogy egyedül voltam a szobában, hogy üttem-vágtam, nem. most viszont igen. egyedül voltam, üttem-vágtam, minden érzést beleadtam és úgy játszodtam ahogy én akartam, nem szólt bele folyton a tanárnő. annyira tartottam hosszan egy hangot ammennyire én akartam, kombináltam, újravettem, pedáloztam, felnyitottam a tetejét, tanulmányoztam. evés után köszönömarészemet felálltam az asztaltól s rohantam zongorázni. mit meg nem adnék, ha az enyém lehetne… aztán hazafelé az autóban kezdtem siránkozni, hogy igenis NEKEMIS KELL, s mikor apám elmondta, hogy száz éves megvan, hát azt hittem elájulok. nem elég, hogy versenyzongora, még ősrégi is!! jajjj, meg voltam halva. nagyanyámékat irigyeltem, mert ott volt a házukba! nagynénémet irigyeltem, mert ilyenje volt! már százszor leírtam, de imádom a régi dolgokat. aztán mikor apám bejelentette, hogy meg kéne vegyük tőle, én csak annyit bírtam kinyögni, hogy be se férne a házba. na hát ha a pincébe kéne tartsam, akkor is megtartanám. teljesen bele vagyok bolondulva. kezdtem faggatni anyámékat, hogy milyen hangszereken játszodtak, kiderült, hogy anyám is tudott valamennyire zongorázni, s benne is volt a kórusban. azt tudtam, hogy apám vérbeli zenész, rengeteg hangszeren játszott. szóval mindent kiszedtem.
itthon nem zongoráztam. elment a kedvem az egésztől ezzel a szar szintivel… na jó, egyáltalán nem szar, Yamaha, meg pénzbe is került, de mi ez egy olyan mellett könyörgöm?!
érdekes, hogy a lusta vagyok-ból hova jut az ember. amúgy meg tervezem, hogy átköltözök GP-re, csak alig tudom kezelni, szóval egy ideig még itt téblábolok. még ha nem is olvassa senki, olyan jó leírni, a naplóimat már meguntam.
ja és nyúl van. boldog nyulat mindenkinek :D pfú, ez paradox. nemolvassa senki, de azért boldog nyulat mindenkinek… hm, hülye vagyok valószínű. a tojásfestés már tegnap megvolt. nem volt nagy cucc. egyet se festettem sajnos. egyszerűen nem tudtam, hogy apám már festi. igazán szólhatott volna. xD
mellesleg utáloma locsitocsikat. s a húsvétot s mindent. rosszul leszek tőle. hálistennek lehet, hogy holnap elmegyünk hogy ne kelljen fogadni egyet sem. háhá.
na jó nyulas éjt. :) (tegnap egy nyúllal ébredtem a fejemnél, apám azzal költött, mivel megkölykezett az egyik nagynyulunk. xD)



maybe memories

úgy döntöttem, ráveszem magam az írásra, mert különben addig halogatom, míg elfelejtek magyar billentyűzettel írni. eddig vagy időm, vagy lehetőségem, vagy kedvem nem volt erre.
nos, Temesvár. hát azt nem lehet szavakba foglalni. annyira jól telt, eltekintve pár részlettől, hogy nagyon. legalábbis nekem. szereztünk barátokat, ellenségeket, élményeket, telefonszámokat, e-mail-címeket, életrajzokat meg mindeent. közel kerültünk egymáshoz. mind. sajnos mint minden kiránduláson, a végére szedtük egybe magunkat igazán. de nagyon hiányzik. a társaság, Temesvár, ami a legszebb város amit valaha a saját két szememmel láttam, a legzöldebb, a legéletteljesebb, a boltok (vettem két felsőt, egy tulipánt xD és kaját, nem nagy cucc, de akkoris), a szoba, az esték, a reggelek, az énekek, a fényképezőgépek, az éneklés tusolás közben, a hülye álmaim amiket ébredés után egyből közzé tettem, és… ő. akit nem nevezünk nevén. xD és nem Voldemort. xDDDD de tulajdonképpen nem számít.
ezen a hétfőn nem volt kórus, mivel ennyi izé után már megint nem tartott. suliba nem voltam mert éjjel 1-kor értünk haza. ahelyett vásárolni indultunk Annával meg Tamarával. vettem pár csattot meg egy fekete és zöld körömlakkot. a zöld körömlakk tiszta szar, nem ér semmit. a feketét meg nem próbáltam.
a hét többi napja elég jelentéktelenül telt, mindig Temesvár utcáival, a tagok arcával és az óriási orgonával (naná) a fejemben aludtam el.
úristen, azt hittem, rengeteget fogok tudni írni, meg hogy elég sem lesz ez az este. dehát tévedtem na. xD
ma voltunk kinn, valami izé. egy ilyen egyletnek az előadásán. tánc, mazsorett, divattervezés, zenekar, ilyesmi. nem volt nagy cucc, de megnéztük pár divattervezéses barátnőnket. :D meg mazsorettest. az után tértünk egyet, és őszintén szólva nem volt valami jó kedvem. fogalmam sincs, miért. aztán mire hazaértem teljesen feldobódtam, sajnos itthon (???) igazi káosz fogadott. xD áhh, kitérdekel.
na s le kell írjam a mai álmomat.nem maradhat leírhatatlanul. az első felét nem írom le, mert túl személyes. még a barátnőmnek sem meséltem el. haha. x) mindenesetre az egész arról szólt, hogy költözünk Brassóba. (ha már költözünk, költözzünk Temesvárra na. Brassó?! miazisten… Temesvár mellett piti. <3) s akkor én épp a kiköltözésünk napján beszéltem neten egy fiúszomszédunkkal. felmentem hozzá elbúcsúzni, bár rég nem láttam, régebb mindig sok időt töltöttünk együtt, hisz tesóm legjobb haverja volt. szóval ott voltam nála s szedegettem le a könyveket a polcról. xD s közbe mondtam valamit. arra emlékszem, hogy egyszer kezembe akadt A Lelkek Tava Darren Shan-től, s akkor azt úgy megnéztem. aztán visszajöttem, bejöttem a mostmár üres szobánkba. azt gondoltam, hogy nem, ez nem lehet igaz, annyira vágytam, hogy Brassóba költözzünk, vagy legalább nagyvárosba, és akkor most valóra válik az álmom, bevált a Titok… előszőr azt gondoltam, és komolyan gondoltam, hogy ez csak álom lehet. (szoktam ezt csinálni álmomban, ha túl abszurd a helyzet.) valamire felálltam, úgy kérdeztem apámtól, hogy ugye tesómmal nem lesz külön szobánk… (sokakkal ellentétben én nem szeretnék külön szobát, tesóm nélkül meg lennék halva) s mikor válaszolta, hogy nem, annyira megörültem. már lelki szemeim előtt láttam a házunkat. kérdeztem még pár dolgot, aztán azt mondtam, átmegyek elbúcsúzni Ágihoz, az egyik legjobb barátnőmhez s egyben legjobb közvetlen szomszédomhoz. én házban, ő tömbházban lakik. aztán a kapun kilépve észrevettem, hogy HELLÓ, mi a helyzet, s kezdtem bőgni. mostmár tudtam, biztosan, hogy nem álom, hisz éreztem a nedvességet az arcomon. mikor fel akartam menni a lépcsőházukba, a garázs és a tömbház között volt egy ilyen izé.. kerítés. szürke. mindeen hülyeségből összerakva. volt ott létra, burjány, rács, drót. álmomban emlékeztem, hogy még egy másik alkalommal is ott volt a kerítés, de akkor volt rajta egy rés amin át lehetett bújni. ott voltak a kert másik oldalán Manci néni és Sanyi bácsi, ugyancsak szomszédok. kértem, engedjenek át, erre Manci néni, hogy hozza  a kulcsot, persze semmi zár nem volt azon a szaron. s felment a lépcsőházba, vártam, vártam, nem jött vissza. gondoltam arra, hogy felmászok a létrán, de instabil volt az egész. szóval…újra rákezdtem a bőgésre. lerogytam a kerítés mellé, és tudtam, hogy mostmár minden alkalmat elszalasztottam arra, hogy a barátnőimtől búcsút vehessek (a többitől sem búcsúztam el, sőt, volt, akinek meg sem mondtam, hogy elköltözünk). szóval… ennyi. felébredtem. azt hittem, majd tiszta könnyáztatta lesz az arcom, de tévedtem: teljesen nedvességmentes volt. azért ez az álom egész nap gyötört. az a kerítés, ami elválasztott tőle…  a házunk, Brassó, na meg az első fele, az dúrva volt..
hmm… késő van. olvashatnékom van. és holnap nincs suli. és jövő héten sincs. :D:D:D:D vááá. dejóóóó. a locsolókat utálom, de egy vakációért mindent. :D:D



most egy kicsit meghaltam…
Április 1, 2009, 19:46
Kategória: gondolatok?, rossz, semmiségek | Címkék: , , , ,

“i’ve got a hole in my soul,
i’ve got a hole in my soul
i can’t eat, i can’t drink,
i can’t sleep no more,
cause i’ve got a hole in my soul

figyelj!
én egy kicsit most meghaltam…
na, ne ijedj meg,
én azt, nem akartam,
csak látni téged félni,
engem élve remélni,
örülni, hogy nem kell
megőrülni a nincs-en…
tudod, te vagy a világon
az egyetlen kincsem.
látom fáradt vagy,
te csak menj,
én majd virrasztok
menj, aludj…”

ez az április elseje egész jó volt. és mégsem. nem. mégsem.
az egész suli megbolondult. az osztály nagyja szoknyában volt, összebeszéltünk. én egy rikító zöld szoknyát vettem fel egy sztreccsre. minden órán tiszta hülyék voltunk, költöztünk, stb, de most nincs kedvem erről írni. utolsóelőtti órán volt egy félóra kórus, majd mi, kórusosok beültünk a budiba, mert nem volt kedvünk bemenni órára. na ott… ott egy egész napra elbaszódott a kedvem. legalább tudom, kiben ne bízzak.. hát igen. úgy gondoltam, legalább Ági nem olyan fosos, mint a többi, de lám, mint mindig, most is tévedtem.. aztán azt mondták, hogy nem lesz megtartva az utolsó óra. elmentünk én s Juli. a többiek valahova eltűntek, aztán nemtom. nagy nehezen, lassan hazajöttem, a könnyeimmel küszködve, sajnos úgy istenigazában nem sikerült sírnom. s ma Ági felhív delután nagy közömbösen, hogy hova húztam el a csíkot.. hát igen,  mert megvolt tartva az utolsó óra. pedig azt hittem, legalább lesz egy jó napom. de lám, mint mindig, most is tévedtem.
nem bánom, hogy nem megyek kirándulni. holnap egésznapos filmezést rendezek, aztán délután vásárlás. s mintha már a Temesvárt sem várnám annyira esküszöm… szerintem annyira feszült lesz az egész egy ilyen hülye tanárral… méghogy a buszba fogjuk gyakorolni az énekeket amiket majd ott énekelünk… hát édeslelkem, azt lesheti. azt is lesheti, hogy hétfőn majd megyek suliba, akkor is, ha vasárnap este 10-kor már hazaérkezünk. sajnálom, de erről is lemondhat.
annyira tetszik az, amit bemásoltam a bejegyzés elején. egy számból van, aminek a dallama nem olyan jó, de a szövege mindent megér. az angol s a magyar ugyanabból van.
na csak ennyit akartam…



no excuses.
március 31, 2009, 18:59
Kategória: day by day, gondolatok? | Címkék: , , ,

imááááádom, imádom a tavaszt.
tegnap annyira sütött a nap, hogy nem tudtam napon ülni. leszedtem egy hóvirágot, babusgattam kint az udvaron, fényképeztem… majd még egyet leszedtem, hogy kóruson legyen mivel babráljak. a kórus egész tűrhető volt, ma kifizettem Temesvárt, szóval be vagyok biztosítva. :D
ma kissé borús idő volt, de azért tűrhető.
tulajdonképpen nem tudom, miért írok.
nem történt semmi érdekesebb, meg szájmenésem sincs.
ja, múlt héten oszi órán az oszi felírta egy-egy cetlire mindenkinek a nevét, és mindenki kellett húzzon. akinek a nevét kihúztad, annak kellett a jó tulajdonságaival egy diplomát készíts. vááá, én oolyan jót húztam. :D tulajdonképpen jobbat nem is húzhattam volna. egyből bevillant a fejembe a diploma képe, tudtam, hogy mivel fogom majd kidiszíteni. már befejeztem, bár elég gyatra lett..szerintem nem is lesz egyiküké sem olyan zsúfolt, mint az enyém. mindenesetre remélem, tetszeni fog annak, aki kapja. :D holnap lesz oszióránk. és összebeszéltünk az osztályban, hogy holnap, április elseje alkalmából mindenki menjen hülye szoknyába. rengeteg ötletem van, mégis úgy érzem, nincs amibe menjek, pedig anyámnak is van egy csomó szoknyája, és jók nekem. meg nekem is van elég. majdcsak eldől. anyám fashion-victim, úgyhogy majd megyek s kutatok egyet a szekrényében. csak épp most nincs itthon, és az ő véleménye is kell. xD
amúgy nem engedtek el kirándulni Csíkszeredába. a többiek mennek, csütörtökön. egy kiállítást néznek meg a tatárjárásról. már nagyon régen nem volt osztálykirándulás, persze én most is kihagyom… végülis már belenyugodtam. semmi nem jelenti a világ végét, ha mehetek Temesvárra. :D esküszöm, ma matekórán listát írtam, hogy mit vigyek. annyira feldobott az egész, hogy mehetek. tudom, hogy még egy ilyen esélyem nem lesz. és tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyire fog hiányozni nekem a kórus kilencediktől.. jó, más sulikba is vannak kórusok,meg minden, de azért nem ugyanaz. itt már egész összeállt a csapat, még ha nem is bírok egyeseket. megszoktuk egymást, megszoktuk a tanárt. de addig még van több, mint egy év… elhatároztam, hogy ezentúl véletlenül sem hiányzok majd kórusról. xD jó, tudom, hülye vagyok. ötödikben mikor bevettek a kórusba addig átkoztam a tanárt, és annyira utáltam az egészet, de mostmár megváltozott a dolog.
most valahogy már a péntek sem tűnik olyan messzinek, mint normális esetben. holnap könnyű nap, csütörtökön meg nekem nincs suli. áááá későig alvás:D
óóó mostanában nemtudok írni. mikor tudnék, akkor vagy éjszaka van, vagy tesóm ül gépnél. mikor nem tudok, akkor itt ülök és várom a csodát.
mellesleg utálom a telefonokat. kivéve mikor jó hír érkezik a kórházból, nagymamámról. hiába győzködöm magam, hogy meg fog gyógyulni, hogy nem, ez nem történhet meg, fel kell törnöm a felszínre s észrevennem, hogy ez valóság, halál nem csak filmekben létezik. everything that has a beginning has an end… sajnos. már sokszor sírtam a macskáim, a papagájom miatt. de egy embert… sosem veszítettem el. legalábbis nem úgy.. és nem sok időre. ez a fajta viszont korlátlan. nincs korlát. egy bocsánatkéréssel nem jön majd vissza.



múlandó szépség?
március 29, 2009, 09:53
Kategória: angry, gondolatok?, just... things | Címkék: , , , ,

hát csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy épp most hüljek meg. csütörtökön mennénk osztálykirándulásra, az még kérdéses, hogy engednek-e. pénteken pedig Temesvár, s ha nem mehetek a hülye orrom miatt, akkor nem is megyek többet sehova, mert leszúrom magam. a hangom is aztán olyan, hogy félek beszélgetni, nehogy anyám észrevegye rajtam. az este is már tele volt váladékokkalXDD az orrom, könnyeztem meg sötöbö, de ma reggelre aztán szuszogni is alig bírtam.
csak hogy hirtelen miért lettem ilyen szerencsétlen, nem tudom felfogni. igazából sosem voltam valami szerencsés. születésemtől kezdve. nincs egy nyerő külsőm, nincs jó alakom és nem önt el minket a pénz. mellesleg anyámékról sem lehet elmondani, hogy normálisak. legalábbis anyámról. ezen gondolkoztam valamelyik nap, hogy miért van az, hogy egyik embernek minden megadatik, másik meg csak nyomorog. és most nem rólam van szó. csak mindenki megfeledkezik pl az etiópokról. gondolom, Bill Clintonnak túl nagy erőfeszítésbe kerülne cseppet megsegíteni őket. kéne egy kis egyenlőség. dehát mindenki annyira csak magával törődik. nem mondom, én is sokszor fuzsitus, vagyok, meg sokszor nem figyelek másokra, de egy ilyen világban nem lehetek kedves, odaadó sötöbö. akkor megint csak én lennék kisebbségben.
különben az éjjel azon gondolkodtam, hogy minek ez a sok idióta aszfalt… próbáltam felidézni azokat az időket, amikor még nem volt leaszfaltozva az utcánk, csak régi izével nemtommivel volt belepve. valami kövés mizé. minden ház kapuja előtt ott volt az a másfél méternyi füves rész. nem volt olyan nagy a parkirozó, mint most, dehát minek? annyi szép emlék fűz a füves részhez. ott mindig el lehetett üldögélni. most helyette járda van… hát csodálatos. többen is mondták, hogy milyen nyugis utcánk van. hapci.. avagy volt. hapci… és bármennyire akarok nem szerénykedni, komolyan a mi utcánk az egyik legszebb a városból. a tömbházaknak is van rendezett udvara, ágyásai, garázsai. a házaknak úgyszintén. csomó csövi meg idős ember lakik itt, de az annál szebb. olyan naagy, szép, gazdag ház csak kettő-három van, és ez így van rendjén. persze az idióta polgármesternek egyetlen célja, hogy minden minél szürkébb legyen.
hát haljon, szürküljön meg ő is bazmeg, s menjen a pokolba.