Kkiwi’s Lullaby

Csodálatos életem van. Minden nap történik valami érdekes, különleges, amiért érdemes élni, egyszerűen el sem hiszem hogy velem történik mindez, mikor ott van egy csomó szenvedő lélek. Van egy boldog családom, és egy gyönyörű házunk. Imádom a várost ahol élek, hisz ennél izgalmasabb hely nincs is, az itt élő emberek még imádnivalóbbak. A barátaimmal is tökéletesen meg vagyok elégedve, sőt, rengeteg igaz barátom van. Legszívesebben nem is aludnék , hisz túl hamar telik az idő, nincs időm élni ezt a csodás életet. Kitűnő agyam van, mindent fullra tudok a suliban. Minden reggel kicsattanó jókedvvel kelek, annyira, hogy érezhető a levegőben. Ja és el ne feledjem, hogy sugárzok a szépségtől, minden ember bálványoz érte.
HÁT NEM!
Ebből esetleg az igaz, hogy legszívesebben nem is aludnék, mert túl hamar telik az idő. És nem, nem azért sajnálom, mert jaaaj milyen csodálatos minden, hanem mert a technika addig fejődik amíg az emberek elfelejtenek igazán élni, semmi sem a régi, az embereken is meglátszik az idő múlása… (Persze ez engem különösebben nem kéne aggasszon a 13 évemmel. De azért a szüleimre és nagyszüleimre még mindig gondolhatok.) Még az lehet igaz, hogy az iskolában jó vagyok. Na és? Ezt mégis mire tudom felhasználni? Munkára. Pénzre. De itt jön a kérdés: lehetséges pénzzel boldogságot venni? Dehogy. Nem. De ez az én világom. Könyvekkel, tudománnyal. Könyvekbe menekülök megnyugvásként. Beleélem magam, és lassan mintha már nem ebben a ronda, semmirekellő világban lennék, hanem egy nekem új, csodaszép környezetben, ahol mindenki megbocsájt mindent, ahol bármi lehetséges, és mindig minden jóra fordul. Mintha egy aura venne körül, az én saját aurám, az én saját világom, amibe beburkolóztam.
Baj ez?
Nemhinném.
Van más választásom?
Elnézve a helyzetemet, nem sok.
Viszont a könyvek csak ideiglenesen találják meg a kiutat helyettem. Lassan felmondanak, és már nem akarják teljesíteni a feladatukat. Vagyis, inkább csak számomra a feladatukat. Biztosan minden embernek mást jelentenek a könyvek.
A sebek elmúlnak, de a helyük csúnyán megmarad.

És mi a legfurcsább? Mind a leírtak ellenére átalában vidám vagyok, ma is tökéletes napom volt. (Előszőr egy fantasztikus angol verseny, minek segítségével szerencsére fél 9re kellett menni. Rengeteget kacagtunk, minden nagyon jól jött ki, annak ellenére, hogy, mint szinte minden versenyen, első padban ültem. Szóval laza volt, beszélhettünk meg minden. Aztán az órák, a szünetek, minden nagyon jó volt. A román óra különösen.) Hát igen, ez a bejegyzés nem igazán arra utal, tudom. Egyből arra gondoltok, hogy egy rusnya emo vagyok, mi? Hahah, én már csak tudom. De nagyon távol állok tőle. Viszont a fenti szövegnek nagyrészét tegnap este írtam, és akkor komolyan ki voltam borulva. Szóval nyugi, nem vagyok se emo, se depi, csak egy normális korunkbeli kamasz.