Edward: You didn't answer my question.
Kategória: day by day, dreams, hülye vagyok | Címkék: álmok, dark, dream, sötét, suli, zongora
Pfö, az ezelőtti bejegyzést muszáj volt lementenem és újat kezdenem, mert hosszú-bejegyzések-fóbiám van. Heh. 
Először is, ma újabb jelentéktelen napom volt. Román órán rosszabb voltam mint Hermione, ezt bárki bizonyíthatja – sokan a végén már a szemüket forgatták. Biztos lefárasztotta őket az állandóan magasban legyező kezem. Egyik szüneten kitört a szokásos déli láz – mint ahogy egyik barátnőm is mondta, egyik elkezdi, s a többi folytatja. Szóval így van ez minden nap. Vagy verekedünk, vagy lökdösődünk, vagy kiflikkel dobigálózunk, vagy énekelünk, vagy füzet-csatát vívunk. Ha egy nap nem történik semmi a felsoroltak közül, az a bizonyos nap egy hiányos mondathoz hasonlítható.
Zongoraórára elvittem a Bella’s Lullaby-t. Edward azt játssza Bellanak, mikor zongorázik. ééés megszereztem a kottáját, és zongoraórán is azt tanultuk. :)
Mna, szóval tudom, hogy nagyon meguntátok, de muszáj leírjam a mai álmomat is. x) Hát ugyebár, most házban lakunk, de óvodás éveim végéig egy kétszobás, igazán kicsi tömbházlakásban éltünk. Most nem is tudom, hogy férnénk el ott. XD Ééés álmomban ott voltam. Erzsikenéninél. (Egy korábbi bejegyzéstől meg lehet kérdezni, hogy kiről van szó. Amúgy szomszédunk volt.) És izé… Szóval épp jöttem el. A lámpa pedig kialudt a lépcsőházban. Én mentem lefelé, s akkor láttam valami kisgyermeket az egyik ajtóban ácsorogni. Nézelődött lefelé, bár igazán nem tudom, mit nézhetett annyira a vak sötétben. Sápadt volt, fekete hajú és alacsony. Olyan volt, mint az egyik hatodikos a sulinkból, akinek a méretei (nana!) felérnek egy harmadikoséval. Na de ne cikizzük szegényt. S akkor a háta mögött észrevettem egy csomó olyan izét, amire az emberek a vizes ruhákat teszik száradni. Na, s volt vagy három.. Mindegyiken rengeteg kesztyű, zokni és különböző ruhadarabok lógtak. Közelebb mentem, s észrevettem hogy kb. ugyanakkora gyerekek futkároznak valahol mellette. Visszamentem Erzsikenénihez, és megkérdeztem, ki lakik ott. Lejött ő is, én pedig hülyéül mutogattam az ajtóban ácsorgó fiúra. Még mindig szomorú volt. És megtudtam… Árvaház volt. Ott, akkor sem tudtam felfogni, hogy egy ekkorka lakásból hogy az istenbe csinálnak árvaházat. (Most így belegondolva a Mr. Weasley-féle autó-kitágító bűbáj jut eszembe xD)
Most azt nem tudom felfogni, hogy álmodhatok ekkora hülyeségeket.
Kategória: angry, day by day, dreams, hülye vagyok | Címkék: álmok, Harry Potter, hülye anyám, Hermione, kívánságok, kórus, Ron, tündér
-A cím egy szám címe, amit imádok (és iróniából adtam azt címnek)-
Na ma megint van mit meséljek.
Egyre többször emlékszem az álmaimra, még hétköznap is (vagy mondtam már?), vagyis nem IS, mert a hétvégén nem emlékeztem, és bizony ez elég szomorú, mert hétköznap a hirtelen sürgés-forgástól és felkeléstől mindig mindeniket elfelejtem. 
No de, valahogy párat sikerült megőriznem: tegnap azt álmodtam, hogy Sims-eztem (tudjátok, az a hülye játék, ahol építeni kell és nevelni a családot, és a kedvencem, szóval a hülye jelző nem komoly), szóval épp egy házat rendeztem be bútorokkal. Raktam a szekrényt. És valaki volt mellettem. Én pedig egy merengőt (HP) bele akartam építeni a szekrény oldalába, de az a valaki tiltakozott. Aztán hirtelen a Roxfortban találtam magam, ahogy ott állok Hermione, Ron és Harry mellett, bár leginkább Hermione-nak az elsős pofikájára emlékszem és a göndör fürtjeire. Áhhhh. :X Ééés, hát az óra véget vetett ennek. :’(
Tegnaptegnaptegnaptegnapmiisvooolt. Egyik szüneten megint a fél osztály verekedett, füzetekkel. Még mindig fáj az ujjam, úgy rácsapott valamelyik… A többiek meg kuporogtak a padban és egy füzetet a fejükre szorítva próbáltak védekezni. Hát, nem mondhatnám, hogy sikerrel jártak, de ők tudják na… Sőőőő méég miis. Ja igen… Hogy is felejthettem el? Délután vártam a csodát, hogy potyogjanak a tündérek a plafonból, merthát egésznap az ágyamon gubbasztottam, és odaköszönjenek a három kívánságommal. Természetesen, az első az lett volna, hogy legyek varázsló, vagy ha nem, lehessen még báármennyi kívánságom. Agyafúrt, mi? Aztán következett volna az, hogy legyen egy KÜLÖN HÁZAM, hogy ne kelljen már ezekkel az agyalágyultakkal élnem. E-l-e-g-e-m v-a-n b-e-l-ő-l-ü-k. Especially anyámból. Minden napomat megkeseríti, dehát na, hozzá kell szoknom. Mindennek tetejébe nem akar Temesvárra engedni. Csodás, nem? Persze, minden álmom, hogy kihagyjam életem legjobb kórustalálkozóját. Jézus (ez nem tartozik a felsoroláshoz)!, Snaps Vocal Band, Temesvár, busz, hülyülés, zongorista, édesség tömegszámra, csomó költőpénz és utána következő hétfőn no suli. És ebből mind maradjak ki! Na azt lesheti!
Na, szóval a tegnapi délutánom háborgásokból állt. Persze azért annyira ideges nem voltam, neem, csak szinte bőgtem idegességemben, de nem törtem össze semmit, hangsúlyoznám. Nem mintha szokásaim közé tartozna. Úgyis tudtam, hogy EL KELL ENGEDNIE, olyan nincs, hogy ne, különben kifosztom a bankot, és megszökök a kórussal. Áhh, igéretes jövő elé nézek! A hetedikes mintadiák, aki egy kórustalálkozóért kockáztatta a börtönt. Haha!
