Kkiwi’s Lullaby

Azt csinálom, hogy ülök (egyértelmű), googlebe írom a be a különböző Harry Potterbeli szereplők nevét, végig se járatom a szemem a képeken,és kattintok a következő ‘rendre’. Azt sem nézem meg, a 3-asra kattintok, és így tovább. Teljesen le vagyok taglózva, bár még van pár oldalam belőle, mégsem tudok figyelni. Elvonja a figyelmemet a visszhang a fejemben. Visszhangozza anyámnak szavait, emlékeket éleszt újra, vagy épp jelent. Nem bírok már itt élni. Dühös vagyok, sírni tudnék, pártolni apámat, ugyanakkor anyámat is, mert tudom, mi lenne, ha apámat pártolnám. Kell egy kés, ami elvágja a folytonos feszültséget ebben a kbsztt házban. Kell már egy disaudio is, hogy ne halljam meg, amit anyám mond. És még gonosz is vagyok. Arra gondolok, hogy másoknak rosszabb sorsuk is van, és na mit gondoltok, egyből jobban érzem magam… Csodálatra méltő személy vagyok, szerintem is. Aztán még várjam el, hogy szépen bánjanak velem.
Van pár matekórai jegyzetem, amit ide le akartam írni, de mostmár nincs kedvem az idiótaságaimra. Első három óra után a 25 létszámos osztályunk 10-re csappant, mert 15-en elmentek biosz versenyre. Bleee, csak ha fizettek volna érte, akkor mentem volna. Elég jól esett a csend. Román órán eddig mindig akkora zaj volt, ma egy pisszenést se lehetett hallani (hacsak nem Kriszta kezdett el énekelni). Az órák nagyon gyorsan teltek, az első órán pedig játszodtunk valamit, s elég nehéz volt nyerni, én viszont valamiért, csodával határos módon szerencsés voltam, és nyertem egy ceruzát. Nagy dolog, mi?
Utálok szarkedvvel írni. Egyfolytában csak panaszkodok, egyébről nem is szól ez a blog. Folyton csak HP, álmok, hülyekedv, suli, meg mittudomén. Már gondolom meg is unta mindenki. Ez vanna.
Visszatérve HP-re… Óóóó na. Elfelejtettem mit akartam írni.
Volt értelme ennek a bejegyzésnek?