Kkiwi’s Lullaby

lusta vagyok. mindig halogatok mindent. takarítást, blogolást, tanulást, mindent. nem ismerek magamra. de komolyan. semmit se csinálok egész nap. ülök s várok, hogy valami történjen. igaz, korántsem panaszkodhatnék arra, hogy unalmas az életem. nem. biztos sokan így meg úgy siránkoznak, hogy rutinos az életük, ugyanazt csinálják nap mint nap, és megunták. én sem csinálok semmi újat. mindennap ugyanazt. mégsem mondhatnám, hogy unalmas. ezt lehet értelmezni rossz és jó irányba. nekem mindegy. én is mindkettőbe értelmezem.
halogatom a blogolást, mert mindig az van, hogy úúú, most annyit kell írjak, majd holnap leírok mindent. dehát mi értelme az egésznek? hogyha halogatom, csak azt tudom leírni, amit csináltam (ájjj de utálom ezt a szóóót), az érzéseimet mindig elfelejtem.
vagy nem. nos, pár nappal ezelőtt nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen diszkréten ki tudom szedni az emberből azt, amit akarok, anélkül, hogy bármilyen gyanút fogna. aztán meg adom a kis rendeset. aztán már jóban is lettünk. haha. érdekes.
a nagy jóbanlettünk az este addig folyamodott, hogy kezdtünk a családjainkról beszélni. régebb az ő szülei s az enyémek nagyon jóban voltak, az este azt is megtudtam, miért. aztán elköltöztek mellőlünk, összevesztek, de mostmár megint jóban vannak szerencse. na szóval utálom ezt a témát, de azért beszéltünk. hát igen. újabb kiakadás. egy ideig meghaltam. rájöttem, hogy annyira egyforma a sorsunk, olyan közel lehetnénk egymáshoz. (persze nem fiúról, hanem lányról van szó xD névszerint Karola) valahogy kicsúsztak a számon, vagyis inkább a kezemen xD olyan dolgok, amiket eddig a legjobb barátnőmnek sem mondtam el. pár perc vagy óra beszélgetés (neten) eredményeként úgy éreztem, ő jobban megértené, mint más. neki duplán rosszabb, azaz hogy neki elmondták a szülei a sötét múltat, nekem meg nem. vagyis neki se mondták direktbe, csak van, amikor megemlítik. nekem…semmi.
az este csak túrtam a hajamba percenként, vártam, hogy még milyen újdonságokat tud mondani az ÉN tesómról. már szinte sírtam, meghaltam itt a gép előtt, aztán szerencse nagy nehezen más témára váltottunk. azt mondta, mindent elmond amit tud, amikor találkozunk. hmm, fel kell majd készüljek egy csomag pzs-vel.
utálom, hogy ilyen izé. tabuba kell írjak, vagy nem tom hogy mondjam. semmit sem írok le nyíltan. egyszerűen.. félek. hogy alkalmatlan olvassa a blogom, hogy… nemtudom.
nagymamámat kiszedték kórházból már egy hete, ma voltunk náluk. szerencsére jobban van, viszont nagyapám vagy három napja már olyan mint az ágyu. van náluk egy óriási versenyzongora, a nagynénémé volt kicsikorában, több mint száz éves. azon játszodtam egész nap. kottám nem volt, de kaptam ott egyet, és megtanultam a Kalinka-t. olyan szép darab. :D és annyira más rendes zongorán, és nem szintetizátoron játszani. persze, eddig is játszodtam már ezen, de nem ennyi érzéssel, nem úgy, hogy szerettem. eddig is játszodtam a zongoratanárnőm zongoráján, de nem úgy, hogy egyedül voltam a szobában, hogy üttem-vágtam, nem. most viszont igen. egyedül voltam, üttem-vágtam, minden érzést beleadtam és úgy játszodtam ahogy én akartam, nem szólt bele folyton a tanárnő. annyira tartottam hosszan egy hangot ammennyire én akartam, kombináltam, újravettem, pedáloztam, felnyitottam a tetejét, tanulmányoztam. evés után köszönömarészemet felálltam az asztaltól s rohantam zongorázni. mit meg nem adnék, ha az enyém lehetne… aztán hazafelé az autóban kezdtem siránkozni, hogy igenis NEKEMIS KELL, s mikor apám elmondta, hogy száz éves megvan, hát azt hittem elájulok. nem elég, hogy versenyzongora, még ősrégi is!! jajjj, meg voltam halva. nagyanyámékat irigyeltem, mert ott volt a házukba! nagynénémet irigyeltem, mert ilyenje volt! már százszor leírtam, de imádom a régi dolgokat. aztán mikor apám bejelentette, hogy meg kéne vegyük tőle, én csak annyit bírtam kinyögni, hogy be se férne a házba. na hát ha a pincébe kéne tartsam, akkor is megtartanám. teljesen bele vagyok bolondulva. kezdtem faggatni anyámékat, hogy milyen hangszereken játszodtak, kiderült, hogy anyám is tudott valamennyire zongorázni, s benne is volt a kórusban. azt tudtam, hogy apám vérbeli zenész, rengeteg hangszeren játszott. szóval mindent kiszedtem.
itthon nem zongoráztam. elment a kedvem az egésztől ezzel a szar szintivel… na jó, egyáltalán nem szar, Yamaha, meg pénzbe is került, de mi ez egy olyan mellett könyörgöm?!
érdekes, hogy a lusta vagyok-ból hova jut az ember. amúgy meg tervezem, hogy átköltözök GP-re, csak alig tudom kezelni, szóval egy ideig még itt téblábolok. még ha nem is olvassa senki, olyan jó leírni, a naplóimat már meguntam.
ja és nyúl van. boldog nyulat mindenkinek :D pfú, ez paradox. nemolvassa senki, de azért boldog nyulat mindenkinek… hm, hülye vagyok valószínű. a tojásfestés már tegnap megvolt. nem volt nagy cucc. egyet se festettem sajnos. egyszerűen nem tudtam, hogy apám már festi. igazán szólhatott volna. xD
mellesleg utáloma locsitocsikat. s a húsvétot s mindent. rosszul leszek tőle. hálistennek lehet, hogy holnap elmegyünk hogy ne kelljen fogadni egyet sem. háhá.
na jó nyulas éjt. :) (tegnap egy nyúllal ébredtem a fejemnél, apám azzal költött, mivel megkölykezett az egyik nagynyulunk. xD)