Kkiwi's Lullaby

lusta nyúl.

Laura — Sun, 12 Apr 2009 21:39:36 +0000

lusta vagyok. mindig halogatok mindent. takarítást, blogolást, tanulást, mindent. nem ismerek magamra. de komolyan. semmit se csinálok egész nap. ülök s várok, hogy valami történjen. igaz, korántsem panaszkodhatnék arra, hogy unalmas az életem. nem. biztos sokan így meg úgy siránkoznak, hogy rutinos az életük, ugyanazt csinálják nap mint nap, és megunták. én sem csinálok semmi újat. mindennap ugyanazt. mégsem mondhatnám, hogy unalmas. ezt lehet értelmezni rossz és jó irányba. nekem mindegy. én is mindkettőbe értelmezem.
halogatom a blogolást, mert mindig az van, hogy úúú, most annyit kell írjak, majd holnap leírok mindent. dehát mi értelme az egésznek? hogyha halogatom, csak azt tudom leírni, amit csináltam (ájjj de utálom ezt a szóóót), az érzéseimet mindig elfelejtem.
vagy nem. nos, pár nappal ezelőtt nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen diszkréten ki tudom szedni az emberből azt, amit akarok, anélkül, hogy bármilyen gyanút fogna. aztán meg adom a kis rendeset. aztán már jóban is lettünk. haha. érdekes.
a nagy jóbanlettünk az este addig folyamodott, hogy kezdtünk a családjainkról beszélni. régebb az ő szülei s az enyémek nagyon jóban voltak, az este azt is megtudtam, miért. aztán elköltöztek mellőlünk, összevesztek, de mostmár megint jóban vannak szerencse. na szóval utálom ezt a témát, de azért beszéltünk. hát igen. újabb kiakadás. egy ideig meghaltam. rájöttem, hogy annyira egyforma a sorsunk, olyan közel lehetnénk egymáshoz. (persze nem fiúról, hanem lányról van szó xD névszerint Karola) valahogy kicsúsztak a számon, vagyis inkább a kezemen xD olyan dolgok, amiket eddig a legjobb barátnőmnek sem mondtam el. pár perc vagy óra beszélgetés (neten) eredményeként úgy éreztem, ő jobban megértené, mint más. neki duplán rosszabb, azaz hogy neki elmondták a szülei a sötét múltat, nekem meg nem. vagyis neki se mondták direktbe, csak van, amikor megemlítik. nekem…semmi.
az este csak túrtam a hajamba percenként, vártam, hogy még milyen újdonságokat tud mondani az ÉN tesómról. már szinte sírtam, meghaltam itt a gép előtt, aztán szerencse nagy nehezen más témára váltottunk. azt mondta, mindent elmond amit tud, amikor találkozunk. hmm, fel kell majd készüljek egy csomag pzs-vel.
utálom, hogy ilyen izé. tabuba kell írjak, vagy nem tom hogy mondjam. semmit sem írok le nyíltan. egyszerűen.. félek. hogy alkalmatlan olvassa a blogom, hogy… nemtudom.
nagymamámat kiszedték kórházból már egy hete, ma voltunk náluk. szerencsére jobban van, viszont nagyapám vagy három napja már olyan mint az ágyu. van náluk egy óriási versenyzongora, a nagynénémé volt kicsikorában, több mint száz éves. azon játszodtam egész nap. kottám nem volt, de kaptam ott egyet, és megtanultam a Kalinka-t. olyan szép darab. :D és annyira más rendes zongorán, és nem szintetizátoron játszani. persze, eddig is játszodtam már ezen, de nem ennyi érzéssel, nem úgy, hogy szerettem. eddig is játszodtam a zongoratanárnőm zongoráján, de nem úgy, hogy egyedül voltam a szobában, hogy üttem-vágtam, nem. most viszont igen. egyedül voltam, üttem-vágtam, minden érzést beleadtam és úgy játszodtam ahogy én akartam, nem szólt bele folyton a tanárnő. annyira tartottam hosszan egy hangot ammennyire én akartam, kombináltam, újravettem, pedáloztam, felnyitottam a tetejét, tanulmányoztam. evés után köszönömarészemet felálltam az asztaltól s rohantam zongorázni. mit meg nem adnék, ha az enyém lehetne… aztán hazafelé az autóban kezdtem siránkozni, hogy igenis NEKEMIS KELL, s mikor apám elmondta, hogy száz éves megvan, hát azt hittem elájulok. nem elég, hogy versenyzongora, még ősrégi is!! jajjj, meg voltam halva. nagyanyámékat irigyeltem, mert ott volt a házukba! nagynénémet irigyeltem, mert ilyenje volt! már százszor leírtam, de imádom a régi dolgokat. aztán mikor apám bejelentette, hogy meg kéne vegyük tőle, én csak annyit bírtam kinyögni, hogy be se férne a házba. na hát ha a pincébe kéne tartsam, akkor is megtartanám. teljesen bele vagyok bolondulva. kezdtem faggatni anyámékat, hogy milyen hangszereken játszodtak, kiderült, hogy anyám is tudott valamennyire zongorázni, s benne is volt a kórusban. azt tudtam, hogy apám vérbeli zenész, rengeteg hangszeren játszott. szóval mindent kiszedtem.
itthon nem zongoráztam. elment a kedvem az egésztől ezzel a szar szintivel… na jó, egyáltalán nem szar, Yamaha, meg pénzbe is került, de mi ez egy olyan mellett könyörgöm?!
érdekes, hogy a lusta vagyok-ból hova jut az ember. amúgy meg tervezem, hogy átköltözök GP-re, csak alig tudom kezelni, szóval egy ideig még itt téblábolok. még ha nem is olvassa senki, olyan jó leírni, a naplóimat már meguntam.
ja és nyúl van. boldog nyulat mindenkinek :D pfú, ez paradox. nemolvassa senki, de azért boldog nyulat mindenkinek… hm, hülye vagyok valószínű. a tojásfestés már tegnap megvolt. nem volt nagy cucc. egyet se festettem sajnos. egyszerűen nem tudtam, hogy apám már festi. igazán szólhatott volna. xD
mellesleg utáloma locsitocsikat. s a húsvétot s mindent. rosszul leszek tőle. hálistennek lehet, hogy holnap elmegyünk hogy ne kelljen fogadni egyet sem. háhá.
na jó nyulas éjt. :) (tegnap egy nyúllal ébredtem a fejemnél, apám azzal költött, mivel megkölykezett az egyik nagynyulunk. xD)

maybe memories

Laura — Thu, 09 Apr 2009 20:39:30 +0000

úgy döntöttem, ráveszem magam az írásra, mert különben addig halogatom, míg elfelejtek magyar billentyűzettel írni. eddig vagy időm, vagy lehetőségem, vagy kedvem nem volt erre.
nos, Temesvár. hát azt nem lehet szavakba foglalni. annyira jól telt, eltekintve pár részlettől, hogy nagyon. legalábbis nekem. szereztünk barátokat, ellenségeket, élményeket, telefonszámokat, e-mail-címeket, életrajzokat meg mindeent. közel kerültünk egymáshoz. mind. sajnos mint minden kiránduláson, a végére szedtük egybe magunkat igazán. de nagyon hiányzik. a társaság, Temesvár, ami a legszebb város amit valaha a saját két szememmel láttam, a legzöldebb, a legéletteljesebb, a boltok (vettem két felsőt, egy tulipánt xD és kaját, nem nagy cucc, de akkoris), a szoba, az esték, a reggelek, az énekek, a fényképezőgépek, az éneklés tusolás közben, a hülye álmaim amiket ébredés után egyből közzé tettem, és… ő. akit nem nevezünk nevén. xD és nem Voldemort. xDDDD de tulajdonképpen nem számít.
ezen a hétfőn nem volt kórus, mivel ennyi izé után már megint nem tartott. suliba nem voltam mert éjjel 1-kor értünk haza. ahelyett vásárolni indultunk Annával meg Tamarával. vettem pár csattot meg egy fekete és zöld körömlakkot. a zöld körömlakk tiszta szar, nem ér semmit. a feketét meg nem próbáltam.
a hét többi napja elég jelentéktelenül telt, mindig Temesvár utcáival, a tagok arcával és az óriási orgonával (naná) a fejemben aludtam el.
úristen, azt hittem, rengeteget fogok tudni írni, meg hogy elég sem lesz ez az este. dehát tévedtem na. xD
ma voltunk kinn, valami izé. egy ilyen egyletnek az előadásán. tánc, mazsorett, divattervezés, zenekar, ilyesmi. nem volt nagy cucc, de megnéztük pár divattervezéses barátnőnket. :D meg mazsorettest. az után tértünk egyet, és őszintén szólva nem volt valami jó kedvem. fogalmam sincs, miért. aztán mire hazaértem teljesen feldobódtam, sajnos itthon (???) igazi káosz fogadott. xD áhh, kitérdekel.
na s le kell írjam a mai álmomat.nem maradhat leírhatatlanul. az első felét nem írom le, mert túl személyes. még a barátnőmnek sem meséltem el. haha. x) mindenesetre az egész arról szólt, hogy költözünk Brassóba. (ha már költözünk, költözzünk Temesvárra na. Brassó?! miazisten… Temesvár mellett piti. <3) s akkor én épp a kiköltözésünk napján beszéltem neten egy fiúszomszédunkkal. felmentem hozzá elbúcsúzni, bár rég nem láttam, régebb mindig sok időt töltöttünk együtt, hisz tesóm legjobb haverja volt. szóval ott voltam nála s szedegettem le a könyveket a polcról. xD s közbe mondtam valamit. arra emlékszem, hogy egyszer kezembe akadt A Lelkek Tava Darren Shan-től, s akkor azt úgy megnéztem. aztán visszajöttem, bejöttem a mostmár üres szobánkba. azt gondoltam, hogy nem, ez nem lehet igaz, annyira vágytam, hogy Brassóba költözzünk, vagy legalább nagyvárosba, és akkor most valóra válik az álmom, bevált a Titok… előszőr azt gondoltam, és komolyan gondoltam, hogy ez csak álom lehet. (szoktam ezt csinálni álmomban, ha túl abszurd a helyzet.) valamire felálltam, úgy kérdeztem apámtól, hogy ugye tesómmal nem lesz külön szobánk… (sokakkal ellentétben én nem szeretnék külön szobát, tesóm nélkül meg lennék halva) s mikor válaszolta, hogy nem, annyira megörültem. már lelki szemeim előtt láttam a házunkat. kérdeztem még pár dolgot, aztán azt mondtam, átmegyek elbúcsúzni Ágihoz, az egyik legjobb barátnőmhez s egyben legjobb közvetlen szomszédomhoz. én házban, ő tömbházban lakik. aztán a kapun kilépve észrevettem, hogy HELLÓ, mi a helyzet, s kezdtem bőgni. mostmár tudtam, biztosan, hogy nem álom, hisz éreztem a nedvességet az arcomon. mikor fel akartam menni a lépcsőházukba, a garázs és a tömbház között volt egy ilyen izé.. kerítés. szürke. mindeen hülyeségből összerakva. volt ott létra, burjány, rács, drót. álmomban emlékeztem, hogy még egy másik alkalommal is ott volt a kerítés, de akkor volt rajta egy rés amin át lehetett bújni. ott voltak a kert másik oldalán Manci néni és Sanyi bácsi, ugyancsak szomszédok. kértem, engedjenek át, erre Manci néni, hogy hozza a kulcsot, persze semmi zár nem volt azon a szaron. s felment a lépcsőházba, vártam, vártam, nem jött vissza. gondoltam arra, hogy felmászok a létrán, de instabil volt az egész. szóval…újra rákezdtem a bőgésre. lerogytam a kerítés mellé, és tudtam, hogy mostmár minden alkalmat elszalasztottam arra, hogy a barátnőimtől búcsút vehessek (a többitől sem búcsúztam el, sőt, volt, akinek meg sem mondtam, hogy elköltözünk). szóval… ennyi. felébredtem. azt hittem, majd tiszta könnyáztatta lesz az arcom, de tévedtem: teljesen nedvességmentes volt. azért ez az álom egész nap gyötört. az a kerítés, ami elválasztott tőle… a házunk, Brassó, na meg az első fele, az dúrva volt..
hmm… késő van. olvashatnékom van. és holnap nincs suli. és jövő héten sincs. :D:D:D:D vááá. dejóóóó. a locsolókat utálom, de egy vakációért mindent. :D:D

most egy kicsit meghaltam…

Laura — Wed, 01 Apr 2009 19:46:27 +0000

“i’ve got a hole in my soul,
i’ve got a hole in my soul
i can’t eat, i can’t drink,
i can’t sleep no more,
cause i’ve got a hole in my soul

figyelj!
én egy kicsit most meghaltam…
na, ne ijedj meg,
én azt, nem akartam,
csak látni téged félni,
engem élve remélni,
örülni, hogy nem kell
megőrülni a nincs-en…
tudod, te vagy a világon
az egyetlen kincsem.
látom fáradt vagy,
te csak menj,
én majd virrasztok
menj, aludj…”

ez az április elseje egész jó volt. és mégsem. nem. mégsem.
az egész suli megbolondult. az osztály nagyja szoknyában volt, összebeszéltünk. én egy rikító zöld szoknyát vettem fel egy sztreccsre. minden órán tiszta hülyék voltunk, költöztünk, stb, de most nincs kedvem erről írni. utolsóelőtti órán volt egy félóra kórus, majd mi, kórusosok beültünk a budiba, mert nem volt kedvünk bemenni órára. na ott… ott egy egész napra elbaszódott a kedvem. legalább tudom, kiben ne bízzak.. hát igen. úgy gondoltam, legalább Ági nem olyan fosos, mint a többi, de lám, mint mindig, most is tévedtem.. aztán azt mondták, hogy nem lesz megtartva az utolsó óra. elmentünk én s Juli. a többiek valahova eltűntek, aztán nemtom. nagy nehezen, lassan hazajöttem, a könnyeimmel küszködve, sajnos úgy istenigazában nem sikerült sírnom. s ma Ági felhív delután nagy közömbösen, hogy hova húztam el a csíkot.. hát igen, mert megvolt tartva az utolsó óra. pedig azt hittem, legalább lesz egy jó napom. de lám, mint mindig, most is tévedtem.
nem bánom, hogy nem megyek kirándulni. holnap egésznapos filmezést rendezek, aztán délután vásárlás. s mintha már a Temesvárt sem várnám annyira esküszöm… szerintem annyira feszült lesz az egész egy ilyen hülye tanárral… méghogy a buszba fogjuk gyakorolni az énekeket amiket majd ott énekelünk… hát édeslelkem, azt lesheti. azt is lesheti, hogy hétfőn majd megyek suliba, akkor is, ha vasárnap este 10-kor már hazaérkezünk. sajnálom, de erről is lemondhat.
annyira tetszik az, amit bemásoltam a bejegyzés elején. egy számból van, aminek a dallama nem olyan jó, de a szövege mindent megér. az angol s a magyar ugyanabból van.
na csak ennyit akartam…

no excuses.

Laura — Tue, 31 Mar 2009 18:59:15 +0000

imááááádom, imádom a tavaszt.
tegnap annyira sütött a nap, hogy nem tudtam napon ülni. leszedtem egy hóvirágot, babusgattam kint az udvaron, fényképeztem… majd még egyet leszedtem, hogy kóruson legyen mivel babráljak. a kórus egész tűrhető volt, ma kifizettem Temesvárt, szóval be vagyok biztosítva. :D
ma kissé borús idő volt, de azért tűrhető.
tulajdonképpen nem tudom, miért írok.
nem történt semmi érdekesebb, meg szájmenésem sincs.
ja, múlt héten oszi órán az oszi felírta egy-egy cetlire mindenkinek a nevét, és mindenki kellett húzzon. akinek a nevét kihúztad, annak kellett a jó tulajdonságaival egy diplomát készíts. vááá, én oolyan jót húztam. :D tulajdonképpen jobbat nem is húzhattam volna. egyből bevillant a fejembe a diploma képe, tudtam, hogy mivel fogom majd kidiszíteni. már befejeztem, bár elég gyatra lett..szerintem nem is lesz egyiküké sem olyan zsúfolt, mint az enyém. mindenesetre remélem, tetszeni fog annak, aki kapja. :D holnap lesz oszióránk. és összebeszéltünk az osztályban, hogy holnap, április elseje alkalmából mindenki menjen hülye szoknyába. rengeteg ötletem van, mégis úgy érzem, nincs amibe menjek, pedig anyámnak is van egy csomó szoknyája, és jók nekem. meg nekem is van elég. majdcsak eldől. anyám fashion-victim, úgyhogy majd megyek s kutatok egyet a szekrényében. csak épp most nincs itthon, és az ő véleménye is kell. xD
amúgy nem engedtek el kirándulni Csíkszeredába. a többiek mennek, csütörtökön. egy kiállítást néznek meg a tatárjárásról. már nagyon régen nem volt osztálykirándulás, persze én most is kihagyom… végülis már belenyugodtam. semmi nem jelenti a világ végét, ha mehetek Temesvárra. :D esküszöm, ma matekórán listát írtam, hogy mit vigyek. annyira feldobott az egész, hogy mehetek. tudom, hogy még egy ilyen esélyem nem lesz. és tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyire fog hiányozni nekem a kórus kilencediktől.. jó, más sulikba is vannak kórusok,meg minden, de azért nem ugyanaz. itt már egész összeállt a csapat, még ha nem is bírok egyeseket. megszoktuk egymást, megszoktuk a tanárt. de addig még van több, mint egy év… elhatároztam, hogy ezentúl véletlenül sem hiányzok majd kórusról. xD jó, tudom, hülye vagyok. ötödikben mikor bevettek a kórusba addig átkoztam a tanárt, és annyira utáltam az egészet, de mostmár megváltozott a dolog.
most valahogy már a péntek sem tűnik olyan messzinek, mint normális esetben. holnap könnyű nap, csütörtökön meg nekem nincs suli. áááá későig alvás:D
óóó mostanában nemtudok írni. mikor tudnék, akkor vagy éjszaka van, vagy tesóm ül gépnél. mikor nem tudok, akkor itt ülök és várom a csodát.
mellesleg utálom a telefonokat. kivéve mikor jó hír érkezik a kórházból, nagymamámról. hiába győzködöm magam, hogy meg fog gyógyulni, hogy nem, ez nem történhet meg, fel kell törnöm a felszínre s észrevennem, hogy ez valóság, halál nem csak filmekben létezik. everything that has a beginning has an end… sajnos. már sokszor sírtam a macskáim, a papagájom miatt. de egy embert… sosem veszítettem el. legalábbis nem úgy.. és nem sok időre. ez a fajta viszont korlátlan. nincs korlát. egy bocsánatkéréssel nem jön majd vissza.

múlandó szépség?

Laura — Sun, 29 Mar 2009 09:53:36 +0000

hát csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy épp most hüljek meg. csütörtökön mennénk osztálykirándulásra, az még kérdéses, hogy engednek-e. pénteken pedig Temesvár, s ha nem mehetek a hülye orrom miatt, akkor nem is megyek többet sehova, mert leszúrom magam. a hangom is aztán olyan, hogy félek beszélgetni, nehogy anyám észrevegye rajtam. az este is már tele volt váladékokkalXDD az orrom, könnyeztem meg sötöbö, de ma reggelre aztán szuszogni is alig bírtam.
csak hogy hirtelen miért lettem ilyen szerencsétlen, nem tudom felfogni. igazából sosem voltam valami szerencsés. születésemtől kezdve. nincs egy nyerő külsőm, nincs jó alakom és nem önt el minket a pénz. mellesleg anyámékról sem lehet elmondani, hogy normálisak. legalábbis anyámról. ezen gondolkoztam valamelyik nap, hogy miért van az, hogy egyik embernek minden megadatik, másik meg csak nyomorog. és most nem rólam van szó. csak mindenki megfeledkezik pl az etiópokról. gondolom, Bill Clintonnak túl nagy erőfeszítésbe kerülne cseppet megsegíteni őket. kéne egy kis egyenlőség. dehát mindenki annyira csak magával törődik. nem mondom, én is sokszor fuzsitus, vagyok, meg sokszor nem figyelek másokra, de egy ilyen világban nem lehetek kedves, odaadó sötöbö. akkor megint csak én lennék kisebbségben.
különben az éjjel azon gondolkodtam, hogy minek ez a sok idióta aszfalt… próbáltam felidézni azokat az időket, amikor még nem volt leaszfaltozva az utcánk, csak régi izével nemtommivel volt belepve. valami kövés mizé. minden ház kapuja előtt ott volt az a másfél méternyi füves rész. nem volt olyan nagy a parkirozó, mint most, dehát minek? annyi szép emlék fűz a füves részhez. ott mindig el lehetett üldögélni. most helyette járda van… hát csodálatos. többen is mondták, hogy milyen nyugis utcánk van. hapci.. avagy volt. hapci… és bármennyire akarok nem szerénykedni, komolyan a mi utcánk az egyik legszebb a városból. a tömbházaknak is van rendezett udvara, ágyásai, garázsai. a házaknak úgyszintén. csomó csövi meg idős ember lakik itt, de az annál szebb. olyan naagy, szép, gazdag ház csak kettő-három van, és ez így van rendjén. persze az idióta polgármesternek egyetlen célja, hogy minden minél szürkébb legyen.
hát haljon, szürküljön meg ő is bazmeg, s menjen a pokolba.

új

Laura — Sat, 28 Mar 2009 21:59:04 +0000

a téma ugyanaz maradt, mert semmi jobbat nem kaptam. a fejléc… hát magát a virágos képet loptam, de kicsit alakítgattam rajta. nagy haladás részemről, én mondom… xD a minőség ultraszar, mert kicsi volt a kép, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szar lesz. nademindegy.. pedig régebb még valamennyire értettem is a photoshophoz. na de.. gyakorlat teszi a mestert! :D

eseménytelen? korántsem!

Laura — Sat, 28 Mar 2009 21:10:31 +0000

ha azt mondanám, hogy mostanában eseménytelenek a napjaim, azért nem írok, hát óriásit hazudnék.
azért nem írtam, mert igenis eseménytelj… telj.. teljesek. eseményteljesek voltak.
hétfőről nem mondtam el azt, hogy kóruson, aki tudta, hogy Kotta (zenetanár becézése) járt nálunk, jött oda hozzám, hogy akkor megyek-e Temesvárra. mondtam, hogy valószínű, erre ők, hogy jajj, de jó. szóval… jól esett hogy ennyien örülnek a jelenlétemnek… vagy nem.
keddenizé… megírtam a Szent Istvános dolgozatot csütörtökre. másfél oldal lett. föltétlen kellett csütörtökre, hogy a tanárnéni pénteken beadhassa a pályázatra a legjobbat. nagy szerencsém volt, mivelhogy szerdán egésznap nem volt netünk… áááhh ezek a női megérzések rettenetesek. szerdán a suliban valami fantasztikus volt. a román órák mindig feldobnak. mindig csoportokat alkotunk, és az egészet végigröhögjük. szerdán mellesleg két román óránk van, szóval na. délután zongoraórán voltam, és mivel kedden vagy szerdán nemtudom.. újra nekikezdtem a Twilight olvasásának (ma fejeztem be), vittem magammal arra a 20perces autóútra. persze nem olvastam, mert lehánytam volna, de azért vittem. xD ott el kellett mesélnem a Twilight tartalmát, mivel mondtam a tanárnőmnek, hogy honnan ered a Bella’s lullaby. visszafele megálltunk egy supermarketnél, és olyan hüüülye vagyok, hogy letakartam a könyvet, nehogy ellopják… na ez már fantasztikus. xD az estét végiguntam net nélkül. kaptam pár izgalmas játékot valahol a számítógép mélyén. azért kiváncsi lennék, hogy hogy lehet a számítógép mélyén játékokat kapni, de na. másnap, csütörtökön..suliba megint jóvolt. két lyukasóra… igaz az egyiket elkérte a magyar tanárnő, de a másikat végighülyéskedtük annak ellenére, hogy egy hülyepicsa romántanárő bejött. az osztály amolyan loserével töltöttük az időt, szedtük ki a szemöldökét, hogy bombanőt csináljunk belőle. :)) természetesen én, Ági és Andi. nem tudom, mi baja van mindenkinek vele, igaz, hogy bukott, de annyit lehet azon a leánkán röhögni hogy csak na. múlt héten Andival összeállítottunk neki egy listát a tökéletessé váláshoz, és kezd fejlődni. és egész nap szerencsétlen voltam. nem elég, hogy levertem mindent, amit egyszer le lehetett, de még az én dolgozatom lett a legjobb. s az Andié. úgyhogy suli után ott kellett maradjunk egy kicsit, hogy a tanárnővel megbeszéljük, mit kell még alakítani rajta, s átküldjük neki e-mail-be, noha suli utánra egy jókis shoppingolást terveztünk. én, Andi, s Ági. hamar befejeztük, úgyhogy a délután többi részét vásárlással töltöttük. nagyon, nagyon jól éreztem magam. :D persze a boltokba mindent levertem. megfordítottam egy állványt, erre az vészjóslóan nyikorogni kezdett. le akartam venni egy blúzzot, erre másik kettő leesett. és ez így ment minden üzletben, mígnem megjegyeztem, hogy igenis többet nem érek semmihez hozza. még csak rá se akartam nézni a gatyára, amit Ági mutatott, nehogy elrothadjon a kezében. csak háttal kellett álljak egy rend ruhának, máris az első a földre zuhant. már idegesítő volt. két boltban is megjegyezték az elárusítónők, hogy milyen jól nézek ki… mármint az öltözékem. meglepett. hát, nem is tudom, inkább úgy nézhettem ki, mint egy asztalterítő vagy piroska. a kabátom fekete-piros kockás, alatta egy piros blúzz, rajta egy kaki póló. gatya piros és kicsi kakikockás. fehér cipőmben fekete és piros cipőfűző. szokásomhoz NEM híven zöld hajkötővel meg volt kötve a hajam, és egy piros meg egy zöld csatt éktelenkedett a frufrumnál. (viszont a csattos dolog már kezdett szokássá válni.) egyáltalán nem mondhatnám, hogy egyedi vagyok, de utálok úgy öltözni, mint a többiek. nem öltözöm egy stílus szerint sem. egy ideig rockerféle voltam, még valamikor kétéve. pfuj. mostmár… hát, nem lennék. xD imádom, egyszerűen imádom a kockákat, és nem a divat miatt. amiket az üzletekben vesznek az emberek kockást, az nemtetszik. kizárólag csak az tetszik, amit anyám varr. xD legalább…senkinek sincs olyan. ja, még nem is említettem, hogy egy piroskockás harisnyát szorongattam a kezemben. mármint a csütörtöki körúton. szóval tisztára, mint egy abrosz. ennyit vettem aznap. egy harisnyát. sosem kapok semmi jót, és mivel kevés a ruhaüzlet Kézdin, mindenki ugyanazt hordja. inkább elmegyek Sztgyörgyre vagy Brassóba s ott veszek valamit, drágábban.
naszóval a csütörtök egész jó volt.:D este kiegészítettem a dolgozatot, átküldtem a vallás tanárnőnek. és be kell vallanom, egész szép lett. :D
tegnap egy jókis kórustalálkozó várt rám. későn keltem, mivel nem volt suli, takarítottam meg ilyenolyan dolgok, aztán félötre suliban kellett lennem. onnan indultunk a templomba szerepelni. természetesen belesültünk. a többi kórusra őszintén szólva nem nagyon figyeltem, csak Snaps Vocal Bandre, ami most nem volt olyan nagyon fantasztikus, mint máskor, meg egypárra felfigyeltem, de amúgy Julival és Annával végigröhögtük az egészet. nem győzném hangsúlyozni, mennyire, mennyire jól telt. persze uganolyan szerencsétlen voltam. mindent, az égvilágon mindent elejtettem amit a kezembe adtak. mikor mindenki befejezte a tapsolást, és én elmélyülten beszélgettem Annával, tapsoltam tovább egyedül. mikor énekeltünk, s valami magas hangot kellett megütni, s ugyebár felső szólamos vagyok, véletlenül áriázni kezdtem. szerencsére csak a mellettem lévő hallotta meg, kezdtünk is vihogni. mindig mindennek nekimentem, s mikor mentünk ki a templomból a nagy tömegben nem tudtam a lábam elé nézni. odaszóltam Annának, hogy mindjárt orra esek, erre megbotlottam s szinte elütöttem az előttem haladót. szóval Juli s Anna egész este a bangóságaimon röhögtek. aztán átmentünk az ingyenkonyhára, másnéven szociális étkezdére, ahol kaját osztogattak nekünk. már az oda bejutás is óriási röhögéssel járt. az első ajtót Juli még valahogy félősen kinyitotta, de mivel nem tudtuk, pontosan merre kell menni, csak úgy találomra lenyomtam egy kilincset s továbbrohantam, erre mindenki kezdett röhögni. kiszólt egy néni egy másik ajtóból, hogy nem, nem oda kell menni. mindenki két darázsfészket kapott, volt, aki négyet is, nekem persze egy jutott. ültem Juli és Anna között, errefel a néni kiosztotta Annának s Julinak, nekem meg nem. kezdtem integetni s ordibálni neki, de nem volt hajlandó rám figyelni. a programomat szétterítettem magam elé abroszként, a kólámat meg az asztal közepére raktam, hogy nehogy leigyam magam. aztán 10kor hazavergődtem. fogalmam sem volt, hogy ennyire eltelt az idő, teljesen meglepődtem, mikor anyám rámförmedt, hogy hol járkálok egy fél napon keresztül. és nem tudtam aludni.
ma 1kor keltem. aaaaaannyira széép idő volt, hogy bűn lett volna a házban ülni. meleg, nap, meg miiindeen. olyan igazi tavasz keletkezett, apám gereblyélt, anyám mosott, takarított s kint működött fel s alá. kivonultam a könyveimmel az udvarra, olvastam s tanultam s házikat írtam. aztán Ágival kimentem az utcára,egy másik Ági, ugyancsak szomszédunk ablakát megdobigálni, hogy jöjjön egyet tekeregni. ők görkorival jöttek, s elmentünk egy üzletbe fagyit venni, úgyhogy én kellett bemenjek. természetesen elbangóskodtam, a dobozos fagyihoz nem kértem kanálkát. így minden jókedvem elment. annyira elegem lett magamból és a folytonos bangóskodásomból… egy ideig vicces, meg minden, de aztán bosszantó kezd lenni. aztán már meg sem szólaltam, annyira szar kedvem lett, s hívtak ki, de persze nem volt túl nagy kedvem ülni a sarokban s nézni ahogy a többiek hülyülnek. le mertem volna fogadni, hogy anyám nem fog engedni, de azért megkérdeztem, mert mégis egy felem akart menni. persze, hogy nem engedett. ‘ülj még itthon is!’ hát persze, mert hétköznap nem vagyok itthon egyfolytában. cseppet túlzásba kezdi vinni az anyáskodást. de csak egyrészt.
édesisten, ez egy nagyon, nagyon hosszú bejegyzés lett. még 1001 dolgot le akartam írni, de úgy gondolom, az máskorra marad. mellesleg azt hiszem, gripás vagyok, meg kéne egy kiadós alvás is. esetleg megnézek egy filmet. és kéne egy új téma meg fejléc. a mostanábani (jóna, tudom, hogy nem helyes, dehát kitérdekel) folytonos jókedvemhez és tavaszhoz illő. ja, és kell pisiljek.